Az emberek egyre többet hazudnak. Kifinomodott változata, ha az illető nem hazudik, csak nem mond igazat.

Idealista felfogásom szerint egy párkapcsolat legfontosabb támpillére az őszinteség. Ha jó, ha rossz elmondom, megbeszéljük, és közösen megoldjuk. Ha a társamat megcsalom, s a háta mögött titokban mással hetyegek, szerelmeskedek, akkor nem vagyok őszinte és hű hozzá. Ha igazán szeretem, akkor tartsak ki mellette, ha nem, akkor pedig váljanak el útjaink!

Bizonyos nézetek sokszor azért jönnek elő az őszinte vallomások, hogy az egyén könnyítsen saját lelkiismeretén. Egy neves pszichológus is azt a nézetet vallja, hogy a megcsalást nem kell elmondani, mert a másik nem tud mit kezdeni az őszinteséggel. Neki fáj! Csak olyan igazságokat, dolgokat mondjunk el, mely a másikat előbbre viszi. Óvatosan kell tehát a múltbeli történésekkel bánni, mert lehet, hogy többet ártunk vele, mint használunk.

A másikat érintő igazságokat fel kell tárni, az érintett döntse el, miként reagáljon, ne a "bűnös" !

A megcsalások mögött az a tény húzódik, hogy nem akarjuk megbántani a másikat. Nem merjük elmondani, hogy valamit nem jól csinál, valamivel nem elégíti ki az igényeinket. Helyette inkább hazudunk, s nem számolunk azzal, hogy az igazság felsejlése milyen fájdalmakat okoz majd neki, annak, akit nem akartunk megbántani.

Fontos, az is, hogy egy kezdődő párkapcsolatban mondjunk el magunkról minden fontosat, ne később, mikor már életünket összekötöttük, derüljenek ki olyan dolgok, melyek a másikat zavarják, s ezek tudtával, lehet, hogy nem is minket választott volna. Bízzuk rá a döntést!

Szerintem a legrövidebb út az egyenesség. Nagy igazsága az az életnek, hogy minden turpisságra fény derül egyszer, avagy nincs olyan titok, amit a szél ki ne forgatna.