Az egysoros görkorcsolyázás rövid története

Honnan jött?

A gördülő korcsolya nem új találmány. A soros görkorcsolya gyökerei a Chicago Skate Company-ig, vagy talán még tovább nyúlnak vissza, mivel a nagyközönség a kerekekkel felszerelt bakancsokról nagyjából a kerékpározás hajnalával egy időben hallhatott először. A belga John Josef Merlin egy őspéldányát már 1760-ban bemutatta a királyi udvarban, aminek az lett a vége, hogy az azt felpróbáló belerohant egy álló tükörbe. Újabb felbukkanását a 70-es évek végére teszik, amikor két amerikai jéghokis a hoki szezonon kívüli nyári edzéslehetőségen törték a fejüket, amikor egy használt sporteszközöket árusító bolt leértékelt holmikkal telerakott ládájában rábukkantak egy pár soros görkorcsolyára, melyet valamikor a Chicago Skate Company gyártott. A szerkezet alig fogta a bokát, a kerekei pedig egyszerűen csapnivalóak voltak. Ezek felhasználásával 1979-ben az Olsen fivérek, Scott és Brennan minneapolisi házuk alagsorában elkészítették az első görgős korcsolyákat akkori nevükön rollerblade-eket.

Hogyan alakult ki?

A két fivér megerősítette a bokarészt és uretánból készült kerekeket szerelt rá, a többi már történelem. Scott Olsen megvette a Chicago Skate Company-tól a soros görkorcsolyák szabadalmát és megalapította a Rollerblade Company-t. Az első rollerblade-ek valójában soros "alvázzal" szerelt hoki cipők voltak. Scott Olsen 1983-ben eladta a rollerblade-et egy helyi üzletembernek, Robert Nagle-nek. A friss tőkeinjekciónak köszönhetően új és jobb rollerblade-ket tudtak kifejleszteni és megkezdődött a sporteszközök történetében páratlan meredekséggel felfelé ívelő karierr. A rollerblade-k eredeti célja az volt, hogy jég nélküli edzés lehetőségeket nyújtson a jéghokisoknak. Később a síelők is felfedezték, hogy a soros korival a betonon is sistergő kanyarokat vehetnek, így belőlük alakult ki a második legnagyobb réteg, amely kiegészítő sportágként kezdte használni a soros görkorikat. Az egysoros görkorcsolyázás hamarosan az egész sísport által erősen támogatott és ajánlott nyári edzésmódszer lett. A harmadik és legnépesebb tábor mely a rollerblade-ben találta meg álmai sporteszközét, a 80-as években dúló aerobik és fitness divat követőiből került ki. A fitness fanatikusok hamar rájöttek, hogy a korcsolyázás a lábak és a fenék formában tartásának egyik legjobb módszere, és a futásnál sokkal kisebb mértékben veszi igénybe a légzőszerveket. 1989-re már évente hárommillió pár egysoros görkorcsolyát adtak el. 1994-ben az Egyesült Államok Sportszer Kereskedelmi Társaságának becslése szerint egyedül az USA-ban több mint tizenkét millió egysoros görkorcsolyás volt. Készen a lehetetlenre. Az egysoros görkorcsolyázás népszerűségnek növekedése hamarosan megtorpant, amikor egyre nagyobb számban láttak napvilágot az esések utáni sérülésekről szóló hírek. A leggyakoribb a csuklótörés és a fej sérülés volt. Ezután különböző propaganda eszközökkel egyre erélyesebben próbálták rávenni a soros görkorisokat, hogy sportolás közben viseljenek csukló-, könyök-, térd-, és fejvédő felszerelést. Ezek a kiegészítő eszközök nagyban csökkentették a bukások okozta sérülések veszélyét. A józanabbak hamar belátták, hogy a védőfelszerelés akár fitness, akár "műkorcsolyázás" közben felbecsülhetetlen szolgálatot tehet. Természetesen csak idő kérdése volt, hogy a legjobb soros görkorisok hozzálássanak a sportág kereteinek átszabásához.

Korcsolya ipar?

Már nem elégítette ki őket, hogy civilizált módon ide-oda guruljanak a városban, ezért az aerobictól és a fitnesstől elszakadva új arculatot próbáltak kialakítani maguknak. Az új soros görkorcsolyázók a gördeszkásokhoz fordultak útmutatásért, nem csupán a kulturális alapozás kedvéért, hanem hogy kilendítsék a sportágat a látszólagos holtpontról. Így a mozgalom kettészakadt, és kialakult az utcai és a rámpás egysoros görkorcsolyázás. A gördeszkásokhoz hasonlóan az utcai egysoros görkorcsolyázók elsődleges célja, hogy egészen elképesztő akadályon átugorjanak vagy végigcsússzanak. Ehhez a görkori aljára különleges siklólemezket szerelnek, hogy mikor nem kell, a kerekek ne akadjanak bele a felületbe, és hogy a korcsolya alváza ne menjen tönkre az erős igénybevételtől. Ezek szükségletek egy egész kiszolgáló iparágat hívtak életre, melynek feladata, hogy ellássák az egysoros görkorisokat a szükséges kiegészítőkkel. A gyárak csak napjainkban kezdik felismerni, hogy ez a réteg jelenti a görkorcsolyázás jövőjét. Az egysoros görkorcsolyázással foglalkozó bármelyik folyóirat, például a Box vagy a Daily Bread lapjain minden létező kiegészítő megtalálható az extrém méretű könyökvédőtől, a pólókon át, a titánból készült korcsolya alvázakig. A siklólapok, egyedi alvázak, speciális kerekek és egyéb kellékek, melyeket régebben minden koris magának készített el, ma már postai csomagküldő cégektől is megrendelhetők. A gördeszkások által jó három évtizeddel ezelőtt felderített terepen egy új városi sportág szerelmesei kezdték átvenni az uralmat.

Merre tovább?

A görkorcsolyások a gördeszkás stílus és kultúra jelentős részét beolvasztották a saját sportágukba, de a kezdetben csupán szabadidős sporteszköznek számító szerkezetet a pop-kultúra követői által is keblükre ölelt, igazi nagyvárosi harci járművé avatták. A rámpázás úgy kezdődött, hogy a legmerészebb soros görkorcsolyázók felmerészkedtek a gördeszkások mutatványainak helyszínére, a félbevágott csőhöz hasonló rámpára. Az invázió eleinte nem kevés feszültséget okozott a "görparkokban". A helyzet csak azután normalizálódott, hogy a görkorcsolyázók egyre jobbak lettek, és mára kivívták a másik sportág művelőinek elismerését A rámpás görkorcsolyázás némileg eltér a rámpás gördeszkázástól mivel a koris két lába egymástól függetlenül, szabadon mozoghat. Napjaink legnagyobb hatású független technikájú soros görkorcsolyázója az ausztrál Tom Fry. Képességeinek fényében átértékelődött a rámpás görkorcsolyázás egésze, hiszen a sportág neki köszönheti a kizárólag az egysoros görkorcsolyázás sajátjának tekinthető trükköket. Az alapfogalmak. Az egysoros görkorcsolyázók létrehozták az utcai és rámpás trükkök terminológiáját. Ezek egy része a gördeszkázásból származik csakúgy, mint a manőverek közül is jó néhány. Van azonban egy lényeges különbség. Az elöl és hátul lévő kéz helyett a gördeszkázásban elől és hátul lévő lábról beszélünk. "Rockering" a neve annak az eljárásnak, amikor a két középső vagy külső kereket lejjebb engedik, vagy feljebb emelik, hogy a görgők síkban vagy görbülettel érintkezzenek a talajjal. A hasas görgősor jobb kanyarodási tulajdonságokat kölcsönöz a görkorcsolyának, a síkban álló görgők viszont nagyobb stabilitást eredményeznek, ami nagy sebességnél lehet fontos. A távtartók apró hengeres csövek melyeket a kerekek csapágyainak elkülönítésére használnak, és afféle védőfelületet alkotnak a csapágy és a tengely között. Az alváz a bakancsok talpára rögzített műanyagból, fémből, vagy kompozit anyagból készült keret, mely a görgősorokat tartja. A korcsolyák kialakítása egészen eltérő lehet. Aki a legmenőbb korcsolyában csetlik-botlik, és még arra sem képes, hogy biztonsággal megálljon a lábán, azt koris berkekben "virítósnak" hívják. (Magyarítva talán "kocakorisnak" mondhatnánk). A "sajtreszelő" kifejezéssel az érdes, egyenetlen aszfalt vagy egyéb felületet illetik. A nagyobb ütközések elkerülésének egyik módja a szándékos "biztonsági esés". A profik arról is könnyen megismerik egymást, hogy az arcok oldalán, a könyökükön és a térdükön szép nagy fehér foltok vannak, itt ugyanis a védőfelszerelés miatt nem fogja meg őket a nap.

Kori típusok

Vegyünk egy korit!

Vásárlásnál bizony el kell döntenünk milyen korit szeretnénk. Ez nem mindig könnyű döntés, pláne, ha még soha nem korcsolyáztunk és fogalmunk sincs mit is akarunk. A könnyebb választás érdekében, íme néhány korcsolya típus leírása egy-két jó tanáccsal fűszerezve. Lehet, hogy ez segít?

A fitness korcsolya

A legáltalánosabb használatra szánt korik az un. fitness korcsolyák. Ezeket a korikat leginkább gumi kerekekkel szerelik fel, jellemzően csatos kivitellel készülnek a könnyebb gyorsabb belebújás érdekében. Az olcsóbb modellek műanyag felsőrésszel készülnek a drágábbak bőr és egyéb speciális anyagokból. Kapható fűzős változat is, néha tépőzárral variáltan. A kerekek nagyméretűek és viszonylag közel vannak egymáshoz, görbület profiljuk "nagymértékben" ívelt a kisebb gördülési ellenállás érdekében. Jellemző a hátra szerelt fék, amelynek egyre több fajtája létezik. A legegyszerűbb a hátra kiálló gumituskó. Egyes fajtákon a kereket fékezik, másokon a szár dőlésszögével szabályozható a fékezés mértéke. A nagypénzűek vehetnek titánium alvázas változatot is, sőt a K2-es kifejlesztett egy, az alváz közepén megtörő, az első két kereket felfelé mozgatható változatot, melynek előnye, hogy az elrugaszkodó fázis során szinte lábujjhegyről rugaszkodhatunk el, így még természetesebbé téve a mozgást. A legtöbb változat belseje kivehető, ezáltal is segítve a tisztítást, szárítást, hiszen egy-egy kiadós gurulás után, bizony alaposan beleizzadhat a láb. Figyeljünk a vásárlásnál arra, hogy a betét lehetőleg ne műszálas legyen, mert az bizony nem egészséges, sőt csúszkálhat is a korcsolya belsejében, bizonytalanná téve azt. Vásárlásnál figyelni kell a szár tartó szegecsre is. A szárnak ugyanis könnyen kell mozognia. A fitness korcsolya a kényelmes, akár hosszú távú, gyors tempójú korcsolyázásra való. Viszonylag keskeny, gumi kerekei elnyelik az apróbb rezgéseket és kis gördülési ellenállásuknál fogva nagy sebességet lehet velük elérni. A sebesség növelésére szerelhető műanyag kerekekkel is, de akkor "agresszívebb", zötyögősebb lesz a gurulás.

Az agresszív korcsolya

Ezek a korik jellegzetes kisméretű kerekeikről, robosztus megjelenésükről azonnal felismerhetők. Aki nap, mint nap keményen nyüstölni szeretné koriját, esetleg ugrálni, csúszkálni, félcsövezni akar, annak ilyet kell beszereznie. Kis kerekeiből fakadó hátránya, nevezetesen a relatívan kisebb sebesség elérésére való képesség előnnyé válik a játszótereken, a göri parkokban és a félcsövek "környékén". A kori jellemzői a kis kerekek, megerősített szár, talp, alváz. Rendszerint bőrrel, vagy más erős anyaggal kombinált felső rész, vagy némely esetben teljesen műanyag kialakítás jellemzi A stabilitás érdekében a fűzős megoldást tépőzárral és csattal kombinálták. A szár rész minden esetben kemény műanyagból készül, amely nagy előre-hátra mozgást engedélyez, de oldalra billenni nem engedi a lábszárat. A kerekek egymástól távol vannak, amely távolság a két középső kerék esetében még nagyobb. Egyes típusoknál ez a rész ívelt, és leszerelhető, cserélhető csúszóléccel kombinált. A kerekek kemény műanyagból készülnek, 4-8 cm átmérőjűek és kevésbé íveltek. Az agresszív korik súlyos darabok, úgymond "van bennük anyag rendesen". Erre szükség is van, mert a kemény igénybevétel miatt komolyan amortizálódhatnak.

A hoki korcsolya

A hoki görkori majdnem csak abban különbözik a pengével "működő" társától, hogy kerekek vannak az alján. Aki már próbált igazi hoki korit, akkor az tudja, hogy ezek a vastag marhabőrből, gyöngyvászonból, műanyagból, esetleg kevlárból készült korik kőkemények. Jól megkülönböztethetők bumfordi orrukról, felhúzott hátsó részülről és hatalmas filc nyelvükről. A komoly hoki görkorik fűzősek. Vannak korisok, akik nem fűzik be a korijukat, csak a rüszt közepéig, a jobb térd-dönthtőség érdekében. Mások két fűzőt használnak, egyet az alsó, egyet a felső részre. Így könnyebben szabályozható a szorosság. A kerekek mérete nagy. Közel akkora mint a fitness koriké. Anyagukat tekintve versenyzőtöl függ, milyen keménységűt kedvel. A keményebb anyagból készült kerekek jobban csúsznak, viszont gyorsabbak és kevésbé kopnak. A puhább anyagúak tapadása jobb, ennek fejében azonban lassabbak és bizony gyakrabban kell új garnitúrát vásárolni. Alvázuk alumínium ötvözet, acél, esetleg titán is lehet.

A gyorsasági korcsolya

Egy kerékkel több? Igen. A gyorsasági, vagy "nagy sebességű" koriknak ugyanis eggyel több jutott, de nem csak ebben különböznek társaiktól. Amíg az agresszív korik nagyok, robosztusak, a hoki korik kemények addig a "speed" korik extra könnyűek és csak a bokáig érnek. No persze a gyártók gondolnak a gyengébb bokájúakra is és ké-szítenek magasszárú változatot is. A kerekeket egymáshoz nagyon közel helyezték el, de még így is nagyon hosszú az alváz, akár 34cm-es (43-as méret esetén) is lehet. Ennek azonban ára van, mert kismértékben más "technikát" igényel használatuk, s nem olyan fordulékonyak, mint rövidebb társaik, bár nem is ez a céljuk. A kerekek a műfajban a legvékonyabbak, ennél fogva gördülési ellenállásuk a legkisebb és ez a gyorsasági korik titka. Alvázuk szinte kivétel nélkül alumínium ötvözet. Nagyon népszerű ez a fajta. Nem csak a versenyzők körében, de a túrázók és a síelők között is. Jobb utakkal rendelkező, vidékeken nagyobb távolságok megtételére kiválóan alkalmas. Csak érdekességképpen, profi korisok gyorsasági korival 1 óra 20-, nők 1 óra 30 perc körül teljesítik a maratoni távot.

Csillapított és egyéb korik

A csillapított korik egyre inkább elterjedőben vannak. Mint azt a korábbiakban említettük a műanyag és a gumi kerekeknek megvannak az előnyei és hátrányai. Aki úgy dönt, hogy műanyag kerékkel szerelt kori vásárol, az gyorsabb korihoz jut, viszont egyszersmind "rázósabbhoz" is. Erre a problémára fejlesztették ki a különböző gyárak a csillapított korikat. Az Oxigén rukkolt ki legutóbb egy ilyen modellel. Az alváz és a cipő közé ferdén beszerelt apró "lengéscsillapítók" csökkentik viselőjének izületeire ható rezgéseket. Cipő-kori Szintén nem új keletű a Rollerblade által létrehozott korcsolya típus sem. Segítségével egy egyszerű megoldás által csak lecsatolja az ember az alvázat a cipőről és már is szabadon járhat kelhet. Nagyon hasznos ez a típus ott, ahol egyébként a korik használata sajnos nem engedélyezett, vagy ahol korival már nem mehetsz tovább. A korcsolya cipő része teljesen marhabőrből készült talpa műanyag és gumi, melynek első része úgy van kialakítva, hogy az alvázon található acél keretbe becsúsztatható legyen. A megoldás tulajdonképpen a síelés őskorából való. A cipő hátsó része egy egyszerű csattal szorítható az alvázhoz. Nagyon kényelmes megoldás ez azok számára, akik nem akarnak lemondani a korcsolyázás örömeiről és előnyeiről, de sokszor kerülnek olyan helyzetbe, ahol kénytelenek gyorsan "stílust" változtatni.

Korcsolyázni nagyon jó dolog, de sajnos nem tudsz mindenütt. A K2 talált erre a problémára egy megoldást, amikor megcsinálta az all-terrian korikat. Ezek a korik teljesen eltérnek a normális kialakítású társaiktól. Bár könnyen megismerheted őket hatalmas kerekeikről, vagy rugós kialakítású "felfüggesztett, csillapított" alvázukról. Mint a veterán motorkerékpárok, vagy autók esetében hatalmas öntött felniken nyugvó gumiborítás, kicsit "virsli" formátumot kölcsönöz a kerekeknek. Jellemző a megerősített nyújtott szár a boka, lábszár fokozott védelme érdekében.

A görkorcsolyázás megtanulható

Az oktatást már a korcsolya felhúzásánál el lehet kezdeni. Mindenek előtt tudni kell a korcsolya részeit, felépítését röviden. Meg kell tanulni hogyan kell helyesen befűzni, becsatolni a korcsolyát. Ne nyomja a lábát sehol, ne legyen túl szorosra húzva a fűző stb. Hasonlóan a síeléshez, sokkal nehezebben elsajátítja a korizás "művészetét" ha nem megfelelő a "bakancs", vagy nincs megfelelően beállítva. Nagyban segít az alaphelyzet felvételében, ha a cipőnk már eleve kényszerít rá. Ügyelni kell arra, hogy a lábujjak ill. a lábközépcsontokat ne tudjuk nagymértékben (1-2 cm) fel-le mozgatni, mert ez bizonytalanságot okozhat. Ilyenkor a teendő a következő. Vagy vastagabb zoknit veszünk, vagy egy esetleg kettő talpbetétet helyezünk a cipő aljába. Hasonló a teendő "fordított" helyzetben. Ha nagyon nyomja a rüsztünket, vagy a túl szűk a cipő, akkor a koriban lévő betét kiszedésével orvosolhatjuk ezt. Gyakori állapot, amikor néhány perc elteltével görcsölni kezd a talp. Sokszor hallani ilyenkor azt a "tanácsot", hogy kicsit pihenj, előbb-utóbb már oda sem fogsz figyelni, megszokod. Valami igazság biztos van ebben, azonban, ha nem muszáj ne ezt az utat válasszuk. Sok kis apró alakítással kísérletezve végül saját lábunkra formálhatjuk kori cipőnket. (Síbakancsok között található néhány olyan - főleg verseny típus - amelyet a síelő lábára alakítanak egy speciális hab anyag befújásával, sajnos a korik között ilyen típus egyenlőre nincs.)

Álljunk meg!

Az egyik legfontosabb anyag, amit el kell sajátítani a megállás. Talán nem kell külön ecsetelni miért is ez az alap. A megállásnak több fajtája létezik, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Különböző helyzetekben mást és mást alkalmazhatunk. Ha nagy sebességgel korizunk azonban számolni kell azzal, hogy bizony a "fékút" kicsit hosszabb lesz, mint a biciklinknél, vagy autónknál. A legegyszerűbb és nem minden korcsolyánál alkalmazható a korira szerelt "fékező tuskóval" való megállás. Ezt az alkalmatosságot csak a fitness korcsolyáknál vehetjük igénybe. A fékezés egy nagyon egyszerű mozdulatból áll. Az egyik korit kissé előretolva, azt hátrabillentve úgy, hogy a hátsó kerék leér, nekinyomjuk a gumituskót az aszfaltnak. A mozdulat előtt a testsúlyt természetesen a másik lábra kell kissé helyezni. Előnye, hogy egyszerű kivitelezni, nem okoz nagy egyensúlyvesztést, ezért kezdő korisok könnyen megtanulhatják. Hátránya lehet, hogy nagyobb sebességnél nem igazán hatékony és koszorúzásnál akadályozhat a gumituskó.

A legelterjedtebb fékezési forma a "lábhúzásos" forma, amikor a támaszlábon van a testsúly és a fékező láb 35-80 fokos szögben elfordítva a kerekeket a földhöz szorítva, azok súrlódásából fakadó fékerőt használjuk ki. A fékezés előnye, hogy gyakorlatilag minden korcsolyával alkalmazható. Viszonylag nagy fékerőt lehet kifejteni vele. Hátránya, hogy magas szintű egyensúlyérzéket igényel ennélfogva hosszabb idő kell az elsajátításához. Ezen felül a kerekek nagyobb fokú kopását eredményezi.

A legkönnyebben elsajátítható és leghatékonyabb, bár legfájdalmasabb "fékezési forma" az un. biztonsági esés. Mikor már semmi sem segít, és védőfelszerelésünk is van, nincs más hátra, mint "elhasalni". A dolog azért nem ilyen egyszerű. A birkózók, cselgáncsosok, kézilabdások külön edzéseket szánnak a biztonságos esés elsajátítására. Ezért nem árt, ha ezt az esésformát igénybe szeretnénk venni, előtte szivacson vagy füvön (ha van Tix a háznál…) gyakoroljuk. A mozdulat egészen egyszerű. A tenyér futólagos letétele után a könyök, váll jön, majd a hátunkon tovább gurulva gyakorlatilag zúzódások horzsolások nélkül ússzuk meg a megállást. No persze ez az a "fékezés", amit a legritkábban fogunk alkalmazni. Az előnyöket és hátrányokat talán az előbbiekben leírtak után nem kell ecsetelni.

A jégkorcsolyázásban alkalmazott hirtelen megállás a "farolás" nem, vagy nem minden körülmények között alkalmazható görgőkkel ellátott társaiknál. A kerekeknél az oldalra való csúszás sokkal kevésbé szabályozható, mint a jégen pengével. Ezért ezt a megállási formát csak a legképzettebbek alkalmazzák, de ők is csak sima enyhén poros talaj esetén vetik be. Előnye, hogy igen kicsi a fékút, hátránya, hogy igen nagy erő és egyensúly érzék kell hozzá a kerekek magas fokú kopásáról már nem is beszélve.

Még egy egyszerű, talán nem is fékezési, hanem lassítási forma, akár hátra, akár előre történő haladásnál alkalmazható és a síelésből vett "hóeke". Ez csak kis sebességnél alkalmazható gyakorlat a korik orrának közelítésével, hátra menetnél a sarkak közelítésével érhető el. Így lelassulhatunk egészen a teljes megállásig. Vigyázni kell azonban, ha túl nagy a sebesség, amikor összeér az orr rész vagy a sarok jó nagyot lehet esni.

Alkalmazható az a megállási forma is, mely során az egyik láb oldalra fordításával a koris egyszerűen csinál egy piruettet és ezáltal áll meg. Ez a megállási forma is főleg a kezdőkre jellemző, mikor még nem alakultak ki az egyensúlyi helyzet tökéletes megtartására irányuló készségek, ezáltal a testsúly áthelyezéssel történő fékezések még nem mennek. Ez a megállási forma is lehet hatékony, hiszen gyakorlatilag azonnal megáll a koris. Gyakori hiba azonban a túlpördülés, vagy egyensúlyvesztésből fakadó esés. Ezért eleinte ezt is csak kisebb sebességnél alkalmazható.

Végül egy teljesen magától értetődő és kezdőknél gyakran alkalmazott módszer. Szintén csak alacsonyabb sebességnél alkalmazható. A "korlát" módszer, az amikor a koris egyszerűen nekiszalad a korlátnak, társának vagy egyéb tárgynak és kinyújtott karjával lassítja le sebességét egészen a megállásig. A módszer előnye, hogy nagy biztonságérzetet ad, hátránya, hogy nagyobb sebességnél sérüléssel járhat.

A félcsőben

A félcső használatának alapfeltétele a biztonságos gurulás egy lábon, két lábon, hátra ill. előre, a biztonságos megállások ismerete, no és persze kis bátorság. A félcső tanulását lehetőség szerint agresszív korival kezdjük el. Ennek több oka is van: egyrészt a kerekek kisebbek, szélesebbek, másrészt a két középső kerék közötti nagyobb hely lehetővé teszi a peremek "elkapását" és indulásnál nagyobb biztonsággal "kapaszkodhatunk" a cső peremébe. A tanulást érdemes kisebb emelkedőkre fel ill. azokról legurulással kezdeni. Ezek lehetnek fél, vagy egy méter magasak. Jó, ha kialakításuk olyan, hogy az emelkedő után hosszabb sík szakasz van, ahol nyugodtan visszanyerhetjük az egyensúlyunkat. Általában a "felfutás" könnyebben megy, hiszen ösztönösen kissé előrébb vagyunk, ha bármi történne a kezünkkel hárítsuk az esetleges bukást. Ez a helyzet automatikusan helyes testtartást alakít ki. Figyelni kell a térd hajlított helyzetére, az emelkedő okozta erőhatások kivédésére, kirugózására. A fentről legurulás azonban már nagyobb figyelmet kíván. Kisebb szögű, kevésbé meredek lejtők esetén nincs gond. Térd kismértékben hajlított, törzs enyhén előre döntött, kezek elől, mindkét korin egyenletesen oszlik el a testsúly. Az egyik kori lehet kissé előrébb, mint a másik, mert ez nagyobb biztonságérzetet adhat. Ezzel marad még egy lehetőség a hátrabillenés kivédésére. Ha a lejtőre való fel és legurulások biztonságosan mennek, kezdődhet az íves "negyedcső" meghódítása. A gyakorláshoz válasszunk ki egy kisebbet, ami nem magasabb, mint 1 m. Mielőtt nekilátnánk, fontos a testtartás begyakorlása, az "íves lejtő" ugyanis tartogathat meglepetéseket. A legurulással kezdve talán könnyebben rá lehet érezni. Fontos, hogy a térd itt is végig hajlítva legyen, talán kissé nagyobb mértékben is. A test "görnyedt" tartásban előre dőlt helyzetben van. Ami a leglényegesebb, hogy a kezet a térd magasságában elől azzal egyvonalban kell tartani, végig a legurulás során. Erre azért van szükség, mert ez a tartás megakadályozza, hogy a kezet hátrarántsuk, ezáltal a csípőből kiegyenesedjünk, minek köveztében egy jókora "hátast" dobjunk. Az egyik láb itt is lehet kissé előrébb. A negyedcsőre való felgurulást kezdhetjük egy kis játékkal. Rövid lendület után felgurulunk az ív harmadáig, ügyelve a térd és test tartására, majd ugyan azzal a lendülettel már jöhetünk is vissza, természetesen háttal. A feladatot sokkal könnyebb végrehajtani, ha az egyik láb előrébb van kicsit. Ezt a játékot lehet fokozni, egészen addig, amíg eljutunk a kétharmadáig a csőnek. Persze gyakorlás közben egyre ügyesebbek leszünk, kialakulnak az egyensúlyi és "térbeli" feltételek. Ezután jöhet a következő lépcsőfok. A kétharmadáig, ha feljutottunk onnan egy jól irányzott előredőléssel elkaphatjuk a cső felső peremét és fekvőtámaszból felhúzhatjuk magunkat. (Ha már fent vagyunk jó alkalom, hogy a legurulást gyakoroljuk.) Ha már ez is megy - és ez már az első kísérlet után garantáltan menni fog - akkor jöhet a társak segítsége. Kérjük meg két haverunkat, hogy álljanak fel a rámpa tetejére és húzzanak fel a karunknál fogva. Ehhez persze már nagyobb lendület kell, ezért nem árt, ha távolabbról gurulunk neki. A negyedcső íve nagyobb lendületnél kicsit megdob ezzel is segítve a megérkezést, ha a lendület mégsem volt elegendő nem kell aggódni, mert eleinte ott lesznek a társak. Később a kevesebb lendület kivédése érdekében egyik lábunkkal egyszerűen fellépünk és a középső kerekek között lévő lyukat kapaszkodónak használjuk. A tanulás folyamán az ügyesebbek hamarabb, néhány lépcsőfok kihagyásával is eljuthatnak a "tökéletes" végrehajtásig. Egy délután alatt, de akár egy fél óra alatt is megtanulhatjuk a negyedcsőre való fel és legurulást.

Jó szórakozást!