Meghatározás
A misztikus G betű, Grafenberg ausztrál tudós nevének rövidítése, aki 1950-ben publikálta felfedezését. A G-pont létezését azonban sokan - mivel nem sikerült megtalálniuk - ezután is kétségbe vonták. Pedig érdemes odafigyelni arra az apró kis pontra, mely a szexuális gyönyör kiapadhatatlan forrásává válhat. Megtalálni persze nem is olyan egyszerű ezt a vagina mellső falán található, kb. 1-1.5 cm átmérőjű területet, melynek izgatása sokszor mind a klitorális mind a hüvelyi orgazmusnál erősebb kéjérzetet okoz. Alakja személyenként változó, hasonlíthat babszemre vagy lehet egy szimpla dudor. Vannak nők, akik érzik a vécén ülve, kitapintják egy vibrátorral vagy egyéb eszközzel, másoknak azonban partnerre van szükségük a felfedezéséhez. Stimulációja eleinte a vizeléshez hasonlatos ingert okoz, majd szexuális élvezetté vált át, végül kielégüléshez vezet.
Bár a szexológus szakember is elismeri, hogy a G-pont felfedezése számos, addig nem ismert élvezethez juttathatja a nőt - és így partnerét is - óva int attól, hogy mostantól kezdve kifejezetten „erre hajtsunk”. Ha ugyanis célorientáltan keresgélünk, s mégsem járunk sikerrel, ez az egész aktust frusztráló élménnyé változtathatja. Sajnos tény, hogy vannak nők, akik sikertelenül próbálnak rábukkanni Grafenberg-pontjukra. Nem elképzelhetetlen, hogy nincs nekik, de az is lehet, hogy lévén a hüvely túl hosszú, nem képesek elérni. Ez sem tragédia, a kielégülésnek számos más módja létezik ezen kívül is. Ha azonban megtaláltuk, használjuk ki a lehetőséget, mely a kéj érzetének addig ismeretlen spektrumát vetíti elénk.
|