A tantra úgy 7000 évvel ezelőtt született Indiában, a hindu Síva isten és társnője, Sakti istennő kultuszának köszönhetően. Sívát a legmagasabb extázis állapotában lévő tiszta tudat, Saktit pedig a tiszta energia megtestesüléseként tisztelik. A tantra az egész teremtést erotikus szerelmi aktusként szemléli. A tantra testtudatos, érzéki, élénkítő, izgató, legfőbb célja pedig a szexualitás legkielégítőbb módjának elérése. A nyugati világ a szexualitást másként látja. Főleg a kereszténység helyezett el rengeteg csapdát az örömteli szerelem élvezetébe.

A tantra azzal kezdődik, hogy egymás szemébe nézünk és összehangoljuk a lélegzetünket. Figyeljük, ahogy a levegő testből testbe áramlik. Ahogy egy ismeretlen erő összeköt bennünket. Nem akarunk a másiktól semmit, csak érezni őt és együtt lenni vele. Vajon hányszor adatik meg az életben az az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a létezés megosztható élmény? Hány másodpercig tart az önfeledtség boldogító gyönyöre? Nem érezzük-e mindannyian, hogy oly sok a feladat, a teher, a kötelesség és oly kevés az öröm, és hogy milyen jó volna letenni néha a súlyokat? De azért sem tesszük le! Miért? Mert letenni épp olyan nehéz, mint cipelni. Nélkülük meztelenek vagyunk. Átvitt értelemben is. Félünk, és inkább beköltözünk önmagunkba. Igaz, odabent szűkös a hely, de legalább akolmeleg van.

A tantra azoknak való, akik ennél jóval többre vágynak, akik a gyönyörből, az élet igazán mély szépségeiből nagykanállal esznek, akik vágynak a másik ember közelségére, és akik szeretnének megtapasztalni valami olyasmit, ami kívül esik a hétköznapokon.

Szívünk majd kiugrik a helyébõl, testünket átjárja a forróság újra és újra, míg testben s lélekben eggyé válunk. Ki hinné, hogy mindez fokozható?